A tanulás többet jelent a tudás „elfogyasztásánál”. A tudásszervezeteken belül a tanulás előtt álló nagy kihívás nemcsak arra korlátozódik, hogy a tanulókat hogyan segíthetjük a tudás elsajátításában, hanem kiterjed a különböző gondolatok kreatív menedzselésének és a tudásteremtés képességének kialakítására is.

A tanulás integrációja a tudásmenedzsmentbe egyre általánosabb, különösen, mióta a gyakorlaton keresztül történő tanulás, az élethosszig tartó tanulás, az önvezérelt tanulás radikálisan átalakították a tanulási elképzeléseket és környezetet.

A tanulás- és a tudásmenedzsment nagyon hasonló stratégiát követ a tanulószervezet kialakítására.

A szervezeti tanulás mindkét területen alapvetően fontos.

A szervezeti tanulás elmélete szerint a tanulásnak túl kell lépnie az egyéni tanulás keretein, s olyan szervezetet kell kialakítani, amely folyamatosan képes a tanulásra, a környezethez való alkalmazkodásra. Ehhez hatékony tudásmenedzsmentre van szükség, amely felépíti a szervezet intellektuális vagyonát, s a tudásmegosztáson és tudásterjesztésen keresztül javítja az egyéni és csoportos teljesítményt.

Az oktatási intézményekben zajló formális tanulástól eltérően a tanulószervezetekben szervezeti célok mentén folyó tanulás a szervezet belső struktúráira, üzletpolitikájára, a tudás szervezeti formáira koncentrál.

A tudás és a tanulás integrációja számos kérdést felvet, amelyre a oktatási anyagok megfelelő designjával már nem lehet választ adni. Sokkal inkább a tanulókörnyezetre kell koncentrálni, s biztosítani kell a tanulók aktív tudásépítővé válását. A kollaboratív tanulási technikák lehetőséget teremtenek erre.

A különböző oktatási kurzusok hálózati platformjaiként szolgáló, elsősorban az e-tanulásban használt alkalmazásokat összefoglaló néven virtuális tanulókörnyezetnek (Virtual Learning Environment, VLE) nevezzük. Bár a VLE rendszerek „történelmi” előzményeinek rekonstruálása során akár 18-19. századi távoktatási módszerekhez és mechanikus eszközökhöz is visszanyúlhatnánk, a mai alkalmazások főként az 1960-as évek rendszereitől származtathatók (pl. PLATO). A virtuális tanulókörnyezethez tartozó alkalmazások igazán gyors fejlődése azonban csak az 1990-es években az információs-kommunikációs forradalom talaján indult el, és felépítési elveik is ebben az időszakban kristályosodtak ki.

4.1 A virtuális tanulókörnyezet fejlődése

A legtöbb egyetem ma már rendelkezik valamilyen VLE rendszerrel, azonban a pedagógiai módszerek, az oktatástechnológia és a technikai-technológiai szint tekintetében jelentős különbségek tapasztalhatók közöttük. Az egyes rendszerek lényegében a VLE következő generációinak feleltethetők meg:

  • A ’90-es évektől megjelenő első generációs rendszerek általában az oktatóanyagok, tesztek, vitafórumok stb. statikus tárhelyeiként szolgáltak. Az egyes komponensek elkülönültek egymástól, integrált rendszert nem alkottak.
  • A ’90-es évek második felétől megjelenő rendszerek már integrált tananyagbázissal, valamint a tanulási környezet és a résztvevők adatait tartalmazó adatbázissal rendelkeztek. A fejlettebb technológia lehetővé tette a tervező, adminisztrációs, tananyagfejlesztő és tudásellenőrző funkciók beépítését. A második generációs rendszerek már kifinomult statisztikai modulokat is tartalmaztak, azonban a kommunikációs és multimédiaelemek használata és támogatása még gyermekcipőben járt.
  • A mai oktatási portálok többsége már a harmadik generációs rendszerek közé sorolható. Fejlett pedagógiai és adminisztratív funkciókkal rendelkeznek, a legkülönbözőbb kommunikációs multimédiaalkalmazásokat támogatják (audio- és videókonferenciák, virtuális csoportmunkát támogató platformok, valós idejű és aszinkron kommunikációs modulok).
  • A kialakulóban lévő negyedik generációs rendszerek minden korábbi generáció lehetőségeivel rendelkeznek, de a hangsúly már nem az eszközök funkcionalitásán van. A felhasználók részéről egyre inkább az intellektualizáció és a személyes igények alapján történő testre szabás igénye fogalmazódik meg, a hagyományos behaviorista tudáselméletre épülő pedagógiai paradigmát pedig kikezdik a konstruktivista és újabban a konnektivista elméleti alapokon nyugvó pedagógiai irányzatok.

A mai virtuális tanulókörnyezetek fejlesztőeszközeit egészen a legutóbbi időkig tananyagfejlesztő eszközökre és oktatási keretrendszerekre volt szokás osztani. A különböző szabványoknak megfelelő tananyag létrehozására alkalmas és az oktatás adminisztratív környezetét biztosító eszközök szétválasztása azonban egyre kevésbé lehetséges. Bár a legtöbb oktatási keretrendszer sokáig szerényebb lehetőségeket nyújtott, mint a legkifinomultabb tananyagfejlesztő eszközök, számos keretrendszer ma már fejlett tananyagfejlesztő funkciókkal rendelkezik, és emellett a különböző szabványok szerint készült tananyagelemeket is képes kezelni. Az oktatási keretrendszer és a tananyagfejlesztő szoftver éles elválasztása egyrészt a technikai fejlődés, másrészt a formálódó tanuláselméleti-pedagógiai paradigmaváltás miatt is egyre kevésbé lehetséges.

A virtuális tanulókörnyezetnek számos szinonimája terjedt el az utóbbi években, amelyek gyakran – némileg zavaros terminológiát teremtve – a fejlesztőeszközöket (oktatási keretrendszereket) jelölik. A különböző rendszerek között árnyalatnyi, de a nem egységes használat miatt korántsem egyértelmű eltérések fedezhetők fel, s bizonyos elnevezések gyakran nem ugyanazt takarják és nem egyformán népszerűek az egyes országokban, kultúrkörökben.[1]


[1] A „tanulásmenedzsment-rendszer” (Learning Management System, LMS), a „kurzusmenedzsment-rendszer” (Course Management System, CMS), a „tananyagmenedzsment-rendszer” (Learning Content Management System, LCMS), az „irányított tanulókörnyezet” (Managed Learning Environment, MLE), a „tanulástámogató rendszer” (Learning Support System, LSS) és a „tanulási platform” (Learning Platform, LP) kifejezések egyaránt széles körben használatosak. A különböző helyeken azonban más-más – az USA-ban az LMS és CMS, Angliában és a kontinentális Európában a VLE és MLE – kifejezések váltak divatossá. Mivel a rendszerek közötti határok elmosódóban vannak, az elnevezések közötti különbségek másodlagosak. Magyarországon az LMS elnevezés a legelterjedtebb. Ez ugyan az amerikai terminológia szerint elsősorban a vállalati környezetben használatos rendszerekre értendő, de a szintén gyakran használt CMS kifejezés könnyen összekeverhető az egyébként hasonló technikai sajátosságokkal bíró „tartalommenedzsment-rendszer” (Content Management System) azonos rövidítésével. Ugyanakkor az LMS a könyvtári szakirodalomban a szintén igen hasonló felépítésű „könyvtármenedzsment-rendszer” (Library Management System) elnevezésének rövidítésével esik egybe, bár ez utóbbi sokkal ritkábban használt kifejezés. A Moodle ausztráliai fejlesztői ugyan a CMS kifejezést preferálják, a Moodle azonban minden további nélkül aposztrofálható LMS-ként is, ezért az L(C)MS rövidítést és a tartalmat talán jobban jelző „oktatási keretrendszer” kifejezést használjuk.

A virtuális tanulókörnyezet létrehozására alkalmas oktatási keretrendszerek többsége azonban ma a fogalmi eltérések ellenére is nagyon hasonló lehetőségeket biztosít a felhasználóknak, a legfontosabb elemek szinte minden rendszerben megtalálhatók:

  • a különböző tananyagelemek (szöveg, multimédia, szimuláció) feltöltésére, rendezésére, létrehozására, módosítására alkalmas kurzusfejlesztő eszközök, valamint a hozzájuk kapcsolódó naptárak, kurzushírek, glosszáriumok és tárgymutató modulok;
  • a tananyagelemek struktúráját meghatározó sillabusztervező eszközök;
  • teszt-, kérdőív- és egyéb értékelő modulok, elektronikus osztálynapló;
  • a felhasználók minden önálló és közös tevékenységét regisztráló, az egyéni és csoportos munka követését biztosító eszközök;
  • jelszóval védett felhasználói profilok, egyéni profilszerkesztő eszközök;
  • a profilhoz rendelt jogosultságnak megfelelő hozzáférés az egyes kurzuselemekhez és az osztálynaplóhoz;
  • az egyes tananyagelemek közös fejlesztését, kiegészítését, értékelését biztosító eszközök;
  • a rendszeren belüli egyéni bemutatkozó oldalak kialakításának lehetősége;
  • e-mail, fórum, chat, blog, e-portfolió, audio- és videókonferencia modulok;
  • adminisztrációs eszközök a portál, a kurzusok és a felhasználók adatainak rendezésére;
  • elektronikus kereskedelmi modulok, online fizetési rendszer.

A negyedik generációs virtuális tanulókörnyezet létrehozására alkalmas eszközök közül elsősorban a nyílt forráskódú és ingyenes Moodle oktatási keretrendszer (kurzusmenedzsment rendszer) emelkedik ki. A Moodle nemcsak technikai és „oktatástechnológiai” jellemzői miatt vált igen hamar népszerűvé, hanem azért is, mert fejlesztését elsősorban nem az oktatás technikai hátterének, hanem az oktatás elveinek és módszertanának megújítása vezérli: a Moodle a konstruktivista alapokon nyugvó pedagógia első számú „követe” az oktatási keretrendszerek között.

4.2 A Moodle fejlődése

Martin Dougiamas ausztráliai fejlesztő és tudományos kutató egy 1999-ben megjelent írásában az akkoriban elterjedt oktatási keretrendszerek (WebCT, First Class, Lotus Learning Space) funkcióin túllépő, de azok lehetőségeit megőrző rendszer kialakításának lehetőségeit vázolta fel. Dougiamas elsősorban pedagógiai szempontok miatt volt elégedetlen a létező kurzusokkal és fejlesztőeszközökkel. Úgy vélte, hogy az e-learning programok túlságosan is a régi tananyagokra és oktatási formákra épülnek, a tananyag és a számonkérő formák digitalizálása nem jár pedagógiai megújulással (Dougiamas, 1999).

A konstruktivista elvek alapján kevésnek érezte, hogy a tananyag kialakítása pusztán a tanár feladata, s a hallgatóknak néhány számonkérő feladat megoldásával (esszék írásával, tesztek kitöltésével) kell bizonyítaniuk az anyag elsajátítását. Dougiamas a tananyag közös felépítését és a hallgató fejlődését végigkísérő kommunikáció és a visszacsatolások erősítését tartotta fontosnak (Dougiamas, 2000).

Az ausztráliai fejlesztők munkájának eredményeként 2000-ben megszületett a hallgatók és a tanárok intenzívebb együttműködésére épülő tudásépítést támogató rendszer prototípusa, 2001 novemberében pedig a http://moodle.com oldalon bejelentették a Moodle szabad szoftver letölthető, stabil verziójának elkészültét. A rendszer az elmúlt 12 évben látványos fejlődésen ment keresztül.

4.3 A Moodle jellemzői, az L(C)MS rendszerek

A Moodle-t jelenleg több mint 66 ezer oktatási oldal keretrendszereként 58 millióan használják 6,2 millió kurzusban. (2012. június 5-i adatok szerint.) A felhasználók között egyéni oktatási oldalakat éppúgy találunk, mint nagy egyetemek oktatási platformjait.

A Moodle lényegében mindenfajta módosítás nélkül futtatható a legtöbb szerverkörnyezetben, és igen változatos módon működik együtt a már létező e-learning rendszerekkel. A felhasználók a diákoktól a rendszeradminisztrátorokig egységes webes felületen, különböző jogosultságok mellett végzik a tevékenységüket.

A nyílt forráskód és a rendszerre jellemző modularitás miatt a különböző témáknak, tananyag-, feladat- és kommunikációs moduloknak, valamint az egyéb összetevőknek is gazdag és változatos módon felhasználható tárháza alakult ki, hiszen sokan vesznek részt a fejlesztésben. Az egyes modulok, s általában véve az egész rendszer használata még rendszeradminisztrátori szinten is rendkívül felhasználóbarát, amit elvárnak a külső fejlesztésektől is. Egy átlagos információs írástudással bíró felhasználó a Moodle segítségével komoly kurzusfejlesztővé válhat.

Természetesen nem feledkezhetünk meg a többi CMS-LMS rendszerrel sem. A nagyvállalati szférában korábban piacvezető Blackboard üzleti CMS a felsőoktatásban visszaszorulóban van, az egyetemi-akadémia szféra számára kedvezményesen biztosított Blackboard Academic Suite alkalmazást számos kritika éri lecsupaszított funkcionalitása és designja miatt. A nyílt forráskódú szoftverek közül a különböző felmérések és összehasonlítások egyértelműen a Moodle előkelő – többnyire első – helyét bizonyítják mind a funkcionalitás, mind a népszerűség terén, de Európában az ILIAS rendszer is igen népszerű.

Hangsúlyozottan szubjektív véleményünk szerint az ILIAS a hagyományos, behaviorista alapú kurzusok kialakítására kiválóan alkalmas rendszer. Ha nem kívánunk a hagyományos oktatás keretein túllépni, a SCORM kompatibilitás és számos L(C)MS funkció terén talán esetenként még előnyösebb tulajdonságokkal is bír, mint a Moodle.[1] A Moodle viszont rugalmasabb, nagyobb pedagógiai szabadságot biztosító, világviszonylatban mindenképpen szélesebb körben használt rendszer.

4.4 Pedagógiai előzmények és célok

A Moodle felépítése, az egyes beépíthető modulok fő fejlesztési iránya már a kezdetektől „reformpedagógiai” irányultságú volt, s a konstruktivista tanuláselméletre épült.

A Moodle pedagógiai hitvallásának deklaráltan egyik elsőszámú forrása Ivan Illich 1971-ben megjelent programja, amely „a társadalom iskolátlanítására irányult (Deschooling Society), s az intézményszerű oktatás radikális átalakításában látta a társadalmi problémák megoldásának kulcsát.

Illich szerint az iskola elitista értékrendet és igényszintet hoz létre, és csak azok számára biztosít előnyöket, akik képesek az iskola preferenciáihoz alkalmazkodni. Az intézményes oktatás mindenhol a társadalmi egyenlőtlenségek szükségszerű újratermelője. A társadalom demokratizálódását ezért csak olyan iskola képes elősegíteni, amely informális, és mindenki számára egész életre szólóan biztosítja vagy megalapozza az egyéni szükségleteknek és értékrendnek megfelelő ismeretek elsajátítását.

Illich szerteágazó elméleti munkásságából azonban elsősorban az új oktatási környezetre vonatkozóan tett technológiai irányultságú javaslatai tekinthetők a Moodle „előzményének”. A Deschooling Society egyik árulkodó című fejezetében (Learning Web) Illich azt javasolja, hogy a tanárok tantárgyi programjainak megfelelő tananyagok helyett inkább a lehető legtöbb forráshoz való hozzáférést kell biztosítani a diákok számára. Lehetővé kell tenni, hogy a diákok a tanárok és a diáktársak segítségével önmaguk definiálják tanulási céljaikat, és ezeket próbálják elérni. Illich e cél eléréséhez négy módszert javasol (Illich, 1971):

  1. A tanulást megkönnyítő „referencia-szolgálatokat” kell felállítani, amelyek a legkülönbözőbb helyeken elérhető tanuláselemekre, információforrásokra mutatnak. A különböző anyagokat úgy kell tárolni, hogy minél könnyebben hozzáférhetők legyenek a lehető legszélesebb közönség számára.
  2. A tudáscsere olyan új fórumait kell kialakítani, ahol a résztvevők feltárják saját készségeiket és a készségek megszerzésének előfeltételeit, hogy azok modellként szolgálhassanak saját maguk és mások tanulási folyamatában.
  3. Egyenrangú felek együttműködésére épülő kommunikációs hálózatokat kell létrehozni, ahol a résztvevők érdeklődésüknek és tanulási céljaiknak megfelelő partnerekre találnak.
  4. Olyan, a tanulókat a tanulási céloknak megfelelő oktatókhoz irányító szolgáltatások létrehozására van szükség, amelyek az érdeklődők számára elérhetővé teszik az egyes – nemcsak hivatásos – szakértők elérhetőségét és bemutatkozó anyagait, illetve az általuk nyújtott oktatási tevékenységhez való hozzáférés feltételeit. A listába kerülő szakértők kiválasztása a korábbi tanulók véleménye alapján történhet.

Bár az Illich által 1971-ben felállított terv konkrét technikai részletei a kor színvonalát tükrözik, a négy alapjavaslat a manapság terjedő, s a Moodle fejlesztői által is preferált konstruktivista pedagógia egyik fontos előzményeként is felfogható.

A konstruktivista pedagógia a konstruktivista tanuláselméletre épülő különböző pedagógiai irányzatokat jelöli. A konstruktivista tanuláselmélet szerint a tanulók úgy építik fel a tudásukat, hogy korábbi tapasztalataik, ismereteik, élményeik szerint formálják az új ismereteket. A konstruktivista felfogásban a tanuló nem üres „edény”, amit meg kell tölteni a már létező tudással, hanem aktívan részt vesz a tudás felépítésében. Ha az iskolai oktatás képes a tudásépítés összetett, szerteágazó és egyénenként különböző hangsúlyokkal bíró jellegét megragadni és leképezni, sokkal eredményesebb lehet, mint a korábbi merev struktúrák.

A Moodle számos dokumentumában is felbukkanó konstrukcionizmus és társadalmi konstruktivizmus vagy társadalmi konstrukcionizmus fogalmak a konstruktivista tanuláselmélet társas, csoportos tanulásra való kiterjesztéseként értelmezhetők.


[1] Például a tananyag nem a kurzushoz kötődik, hanem egy központi repository tárolja, s ez hagyományos, „zárt” tananyagra épülő rendszerek esetén szerencsésebb megoldás.

4.5 A konstruktivista pedagógia támogatása

A Moodle fejlesztıi a konstruktivista pedagógiát támogató hitvalláshoz számos eszközt rendeltek hozzá, s a legfontosabb eszközök jól körülhatárolható, bár némileg leegyszerűsített konstruktivista programpontok köré rendeződnek (Moodle Docs, 2008):

„Mindannyian potenciális tanárok és diákok vagyunk, az együttműködést támogató környezetben mindkét szerepben kibontakozhatunk.”

A Moodle számos olyan modult tartalmaz, amelyek jól paraméterezve arra ösztönözhetik a hallgatót, hogy a kurzussal kapcsolatos tapasztalatait megossza másokkal. Az alapmodulokon kívül (fórum, wiki, glosszárium, adatbázis, üzenetküldés stb.) tucatnyi kifinomult eszköz válhat a tapasztalatcsere eszközévé.

„A tanulás különösen hatékony lehet, ha mások számára akarunk valamit kifejezni, bemutatni.”

A Moodle többek között az alábbi eszközökkel támogatja a tudásreprezentációt és tudásmegosztást:

  • Már a kurzus alapstruktúrája is egy vagy több tanulási út megosztásaként értelmezhető.
  • A megfelelően kialakított vitafórumok a tudásmegosztás és a tudásépítés eszközei lehetnek, a vita során dokumentumokat, médiatartalmat, hivatkozásokat is használhatunk. A tanárok és a hallgatók értékelhetik, kiegészíthetik egymás álláspontját.
  • A csoportmunka során a wikik, glosszáriumok és enciklopédiák a tudásmegosztás különösen hatékony eszközei lehetnek.

„A tanulótársak munkájának ismerete javítja a tanulási folyamat hatékonyságát.”

A fenti eszközökön túl az egyes diákok és tanárok személyes oldalainak böngészése, az online felhasználók és a rendszer által részletesen rögzített tevékenységek megfigyelése is hozzájárulhat a társak tevékenységének követéséhez.

„Az oktatás sikerének kulcsa az egyéni kontextusok feltérképezése.”

A felhasználói profilok megfelelő kialakítása sokat elárulhat a résztvevők előzetes ismereteiről, motivációiról.

A blogbejegyzések, tevékenység-jelentések, kitöltött kérdőívek stb. is értékes háttérinformációkkal szolgálhatnak.

„A tanulási környezet legyen rugalmas és a felhasználói igények változásával könnyen átstrukturálható!”

  • A Moodle a portál, a kurzusok és az egyes tananyagok szintjén egyaránt gazdag lehetőségeket nyújt az aktuális szerkezet és megjelenés átalakítására.
  • A szerepek és a szerepekhez rendelt jogosultságok akár kurzusonként újraszabhatók.
  • A Moodle rendkívül sok külső alkalmazással képes együttműködni, melyek jelentős része a kurzusokba is beépíthető.

Bár a felsorolt eszközök jórészt a többi LMS rendszerben is megtalálhatók, a Moodle-ban többféle eszköz változatosabban, és komolyabb informatikai szaktudás nélkül is könnyen paraméterezhető módon használható fel a tanulási célok eléréséhez.

4.6 Szervezeti tudásépítés és a Moodle

A jól kialakított virtuális tanulókörnyezetnek az oktatási szervezetre gyakorolt potenciális hatásai sem lebecsülendők, hiszen a közös tudásépítés platformjai nemcsak a formális oktatást, hanem a szervezeten belül zajló informális tanulást is forradalmasíthatják. A virtuális tanulókörnyezetre épülő e-learning ezért kiemelt szerepet játszik a szervezeti tudásmenedzsmentben, amelynek most csak egyetlen elemét szeretnénk kiemelni.

A tudásmenedzsment területén alapvetően kétfajta tudásmenedzsment-stratégia létezik. Ha a múltban már megoldott problémák, kérdések során felhalmozott dokumentált tudás a jövőben újabb problémák megoldásánál is felhasználható, akkor a tudás kodifikációjára, ha pedig inkább az egyén tapasztalatok mobilizálására lehet szükség a későbbiekben, akkor a tudás perszonalizációjára kell törekedni. A két stratégia szétválasztása a tudásmenedzsment irodalmában széles körben dokumentált, s mindkettő igen erıs informatikai vonatkozással bír.

A tudásmenedzsment körébe tartozó tevékenységek és folyamatok megkerülhetetlen eleme a szervezeti tudásbázis. Ha megvizsgáljuk a két alapvetően fontos tudásmenedzsment-stratégiát, megállapíthatjuk, hogy a Moodle-típusú e-learning keretrendszerek a felsőoktatási intézményekben nemcsak az oktatásban, hanem a szervezet egészében is hatékony eszközei lehetnek a különböző típusú tudáselemek feltérképezésének, megosztásának, kodifikációjának, perszonalizációjának és végső soron gyarapításának.

A kodifikáció során gyors és megbízható megoldásokra van szükségünk, ehhez a tudásmenedzsment keretei között az adatbázisban rögzített, kódolt tudást kell felhasználnunk. A tudásteremtéshez szükséges információ tehát ebben az esetben emberek és dokumentumok között áramlik. A kodifikáció ezért nem nélkülözheti a magas szintű adatbázis, a tudásbázis, és esetenként az adatbányászat eszközeit. A perszonalizáció során viszont inkább a szakemberek összekötésére, kreativitásuk ösztönzésére és kiaknázására van szükség, ezért a kommunikációt elősegítő informatikai megoldások fontosabbak.

4.7 Hálózatok, tudástérkép és túltengő kommunikáció

Az ipari társadalmakra jellemző hagyományos tanításra a hierarchikus tudáselosztás jellemző. Ennek mintaformája, a nagyelőadás, felülről lefelé irányul és nem interaktív. A vita és a kétirányú kommunikáció a hagyományos szemináriumi keretek között is limitált térbeli és időbeli keretek között zajlik. A nyomtatott könyvek példányszámának szűk keresztmetszete is kikényszeríti, hogy a professzor előadja (vagy egyenesen felolvassa) a tankönyvét. A diákok pedig – akárcsak a középkorban – megkísérlik a hallottakat lejegyezni.

Az új kommunikációs eszközök kiterjesztik ezeket a határokat. Az információs társadalom technológiája a személyek, a tudástárházak és az intézmények hálózatba szervezését teszik lehetővé. A web2 alapú technológiák segítségével a tanár és a diák tértől és időtől függetlenül állandó interaktív kapcsolatban lehet egymással. A tanár az elektronikus postával mindenütt elérhető. A tananyag (akár a tanár előadása is) – csakúgy, mint a diákok internetes munkája – a világ bármely internetes munkaállomásáról követhető és kommentálható. A diákok az általuk keresett tudásanyagot maguk tölthetik fel, feladataikat és megjegyzéseiket a tanulási környezetben könnyedén tárolhatják.

Ez a lehetőség azonban több új problémát is felvet, melyek egyike a túltengő kommunikáció. A hálózatba szervezett oktatás lehetőséget ad a dolgozatok, feladatmegoldások és támogatást kérı elektronikus levelek gyors és hatékony továbbítására. Ha viszont továbbra is a tanár az egyedüli tudásforrás, miközben minden hallgató számára egyéni tutorként működik, akkor előbb-utóbb elvész az elektronikus úton rázúduló szövegek, feladatok, üzenetek és kérdések áradatában.

Így ütközünk bele abba az ellentmondásba, hogy ha a hálózatba szervezett oktatást a hagyományos központosított tudáselosztásra használjuk, azaz ha minden hallgató a tanárhoz fordul kérdéseivel és minden, a tudás megszerzésében megtett lépést a tanár ellenőriz, akkor ez rövid úton az információk csaknem kezelhetetlen túláradásához vezet.

A hagyományos központosított tudáselosztás módszerei és a hálózat lehetőségei tehát nehezen illeszthetőek össze. A hálózat szinte kikényszeríti az egymástól való tanulást, a decentralizált tudáselosztást. A tanulóknak egymástól és más tutoroktól is kell tanulniuk és segítséget kérniük, a tanár így szabadulhat meg az információs túlterheléstől. Ez azonban csakis akkor lehetséges, ha tudjuk, hogy a hálózati partnerek milyen tapasztalattal, tudással, kompetenciával rendelkeznek, ha tudjuk, kihez milyen kérdéssel fordulhatunk, vagyis elengedhetetlen a személyes tudás feltárása, tárolása és prezentálása. Más szóval, egyéni e-portfoliók, tudástérképek elkészítésére van szükség.

Ez a következtetés természetesen új kérdések sokaságát veti fel:

  • Rendelkeznek-e a hallgatók olyan (akár informális, rejtett, tapasztalati) tudással, ami a kurzus tematikájába illik?
  • Nekik kell-e igazodni a kurzushoz, vagy a kurzusnak az ő előzetes ismereteikhez?
  • Hogyan lehet egymástól tanulni (sőt hogyan lehet tanítani), ha nincs reprezentálva a személyes tudás?
  • Lehetséges-e a jelen szervezeti keretek között intenzív munkával olyan egyéni kompetenciaportfoliókat, tudástérképeket előállítani, amelyek alapján a diákok egymást mint tudásforrást igénybe vehetik?
  • Hogyan teremthetünk lehetőséget arra, hogy más „kőegyetemek” tanárait, diákjait is bekapcsoljuk a hálózati tanulás kooperatív tudástermelésébe?
  • Hogyan alakul a tanár szerepe az ilyen működési módban?
  • Alkalmas-e ez a módszer arra, hogy a bürokratikusan lehatárolt vizsgakövetelményeknek meg tudjon felelni a diák?
  • Alkalmas-e a mai magyar egyetemi rendszer arra, hogy ilyen intenzív, egyénre szabott oktatást befogadjon?
  • Mit jelent végül is a „tudás”, amit át kell adnunk?
  • Hogyan lehet feloldani azt az ellentmondást, hogy a tanítási módszerek szorosan a tantervekhez kötöttek, a jelenlegi tantervek viszont nem támogatják a kísérleti projektek szervezését?

 

Ha komolyan vesszük a kooperatív, hálózati tanulást, melynek során a diákok egymást is tudásforrásként használják (és más egyetemek hozzáértő polgárait is bevonjuk a tutorálásba), akkor ehhez a szakértői kompetencia olyan portfoliórendszerét kell létrehozni, melynek segítségével a tudás forrásai jól dokumentáltak és mindenki által elérhetők lesznek. Ez jól kiépített belső tudásmenedzsment-bázist feltételez, sőt megkívánja azt is, hogy a többi intézmény (technikai értelemben is) része legyen a tudáshálózatnak.

A hálózati kapcsolatok ilyen logisztikájához elengedhetetlenül szükséges, hogy minden részvevő egyéni (szakértői) tudástérképpel, kompetencia-portfolióval rendelkezzék.

Ezzel kapcsolatban is több kérdés merül fel:

  • Mi kerüljön rá a tudástérképre?
  • Hogyan ragadható meg és hogyan rögzíthető a mások számára is használható tudás?
  • Hogyan kezdjünk hozzá az olyan fajta önreflexióhoz, ami felszínre hozza, explicitté teszi a hétköznapi tapasztalatokat, az informális úton szerzett, rejtett tudást?
  • Hogyan artikuláljuk, hogyan fogalmazzuk meg ezt?

A narratív tudásmenedzsment segítségével az elbeszélések elemzése révén fel lehet fedni a rejtett egyéni és szervezeti tudásvagyont. Az első ilyen „elbeszéléseknek” a hallgatók bemutatkozásai bizonyultak, amelyekben az élettapasztalatok egész tárháza tárult fel. Az elbeszélésekbe épített sikertörténetek is támpontot adtak az elbeszélő rejtett, tapasztalati tudásának megfogalmazásához.

Az e-portfolió elkészítéséhez segítséget nyújt a Moodle keretrendszer beépített adatbáziskezelő funkciója (WIKI), továbbá támpontot ad egy rövid tartalmi javaslat is a lehetséges témákról:

  • Tanulmányi életrajz
  • Tanulási stílus
  • Elkészített dolgozatok, feladatmegoldások
  • Válogatott tanulási források
  • Hobbik
  • Sikertörténetek
  • Családi környezet
  • Részvétel reális és virtuális szociális hálózatokban
  • Munkatapasztalatok
  • Külföldi tapasztalatok
  • Tudástérkép

4.8 A „kreatív projektek”

Az elérendő kompetenciákhoz az internettel támogatott feladatokat rendelhetünk. E projektjellegű feladatokat úgy tervezhetjük meg, hogy megoldásuk lehetőleg a kívánt kompetencia megszerzéséhez vezessen. Elvileg a hallgatók önállóan választhatják ki azokat a megoldandó feladatokat, amelyekkel a kompetenciakatalógus segítségével feltárt tudásbeli hiányaikat pótolhatják. Az integrált tanulási környezetnek mindezek az elemei (kompetenciakatalógus, projektötletek, feladatok, információk, önértékelési és kommunikációs lehetőségek) arra szolgálnak, hogy a résztvevők azt a bizonyos kompetenciát fejlesszék ki, amelyre saját cselekvési igényükből adódóan a leginkább motiváltak. A projektekhez mindenütt úgynevezett „csekklistákat”, táblázatokat, folyamatábrákat és módszertani útmutatókat tartalmazó eszköztár, példatár, valamint az online elérhető és a nyomtatott szakirodalmi források jegyzéke állt a hallgatók rendelkezésére.

Az internet és a Moodle integrált tanulási környezet lehetőségeit kihasználva információkeresési, tudásmenedzsment- és adatbázis-fejlesztési projekteket szervezhetünk. Az egyes fejezetekhez kitöltős feleletválasztásos tesztek és hagyományos ellenőrző kérdések is tartoznak.

Az alábbiakban a kurzus során feldolgozott valamennyi fejezethez illeszkedő jellegzetes feladatokat, kreatív projekteket mutatjuk be

4.8.1 Szótárfejlesztés

A hallgatók megvizsgálják, hogy vannak-e a fejezet szövegében olyan kifejezések, amelyeket nem tudnak értelmezni. Ezeket megkeresik az adott fejezet glosszáriumában (lexikonjában). Ha nem találnak megfelelő meghatározást, az interneten keresnek olyan értelmezéseket, amelyek a kifejezés megértését segítik. Ezeket a fejezet saját glosszáriumában tárolják. Így a szemeszter végére kollektív munkával a megértési nehézségeket áthidaló, testre szabott szótár keletkezik.

4.8.2 Internetes fórumok elemzése

A hallgatók kiválasztanak egyes, a fejezet tematikájához illeszkedő internetes fórumokat és elemzik, hogy milyen információcsere folyik ezeken. A lehetséges kérdések:

  • Az információk iránya (centralizált vagy decentralizált információ-terjedés).
  • Az információk tartalma (esetleg: helyük az adat, információ, tudás/mestertudás skálán, a felvetett kérdés szintjéhez viszonyítva).
  • Az információ-terjedés és -terjesztés spontaneitása, illetve szervezettségi foka.
  • Az információk relevanciája a kitőzött célhoz képest.
  • Az információk hitelességének ellenőrizhetősége.

A hallgatók olyan tudáscsere-fórumot szerveznek, ahol az adott fejezettel kapcsolatos saját gyűjtésű linkeket, szövegrészeket, könyvcímeket tárolják, egymás között cserélik és kommentálják. A fejezet valamelyik kiválasztott problémaköréből internetes fórumon vitát szerveznek.

4.8.3 E-portfolió

A hallgatók a tanulási környezet wiki funkciójának segítségével elkészítik saját e-portfoliójukat, amely az együttműködő hálózati tanulás segítésére szolgál. Ennek elkészítésekor fontos szempont, hogy a megadott információk révén a kurzus résztvevői minél pontosabb tájékoztatást kapjanak egymás másoknak is felkínált tapasztalati és tudásforrásairól.

4.8.4 Tanulási napló (blog)

A hallgatók a Moodle blogjában vagy máshol kommentálhatják saját tanulási tapasztalataikat. Javaslataik, ötleteik, nehézségeik megfogalmazása a kurzus folyamatos továbbfejlesztéséhez nyújt segítséget.

4.8.5 Esszé a mindennapi tapasztalatokról

A hallgatók esszé formában (rövid, szabadon fogalmazott tanulmányban, élménybeszámolóban, naplóban) fogalmazzák meg, hogy miképpen élték át az információs társadalomban tapasztalt változásokat.

4.9 Digitális történetmesélés

A történet- vagy mesemondás (storytelling) ősi művészeti ág, s egyben az emberi önkifejezés hasznos formája.

A történetmesélés az oktatásban is egyik ősi formája. A könyvek, ill. az írás-olvasás elterjedése előtt a történetmesélés volt a generációk közötti tudásátadás egyik legfontosabb eszköze. A mai technológiai fejlődés azonban újra életet lehelt a történetmesélés ősi pedagógiai módszerébe. A történetmeséléssel újra összefoglalhatjuk a világról (vagy akár a vállalatról) alkotott képünket, s átadhatjuk a tudásunkat másoknak. A történetmesélés ugyanis tudás, perspektívák és nézőpontok kifejtésének egyik leghatékonyabb eszköze.

A digitális történetmesélés interaktív módon ragadja meg a hallgató képzeletét, s a történet részeként az üzenet átadása is hatékonyabb.

A történetmesélés fő jellemzői:

  • A történetmesélés interaktív.
  • Szavakat használ.
  • A történetet megfelelő artikulálással, fizikai mozgással és gesztusokkal egészíti ki.
  • Egy történetet mesél el.
  • A befogadó képzeletének megragadását célozza.

A történetmesélés a konkrét tárgyak-szakterületek közötti-feletti tudás átadására alkalmas. A hallgatók nemcsak meghallgatják a történeteket, hanem maguk is részt vesznek azok kialakításában.

A történetek természetesen korosztályonként, tudásterületenként és szervezetenként erősen eltérhetnek egymástól, de mindenhol új szavak-fogalmak, elképzeléseket, szcenáriókat adnak át, s ösztönzik a kritikai gondolkodást, összekapcsolják a résztvevők tapasztalatait a külvilággal.

A történetmesélés minden kurzusban, így kisvállalkozói kurzusokban is hasznos lehet. Tapasztalatainkat, tudásunkat, gondolkodásunkat ugyanis csak nagyon kis részben raktározzuk el strukturált tudásként, s annál gyakrabban történetként. A történeteke segítenek a többi történet megértésében, s tapasztalatok szerint jóval inkább lekötik a kurzusok résztvevőit, mint a száraz tananyag. A történet személyes énünk kivetítése, szimbolikus tartalmak hordozója is egyben.

A mai technikai környezet megkönnyíti a másokhoz való kapcsolódást, a kommunikációt és az együttműködést. A történetmesélés pedig mindhárom elemhez kapcsolódik, s ezzel hidat képez az integratív technológia és az oktatás között. A digitális történetmesélés lényegében bárhol támogathatja az oktatást az alábbi módon:

  • A digitális történetmesélés érzelmi szinten kapcsolja össze az embereket, ill. az embereket a történet elemeivel, s az új történetelemek kiegészíthetik személyes tapasztalatinkat.
  • Történetek segítségével könnyebben kifejezhető a jövőkép és az egyéni felfogás.
  • A történetek többnyire a szereplők kollaboratív erőfeszítéseiből, tevékenységeikből és nézőpontjaikból állnak össze. Alkalmasak a múlt és a jelen összekapcsolására, s a régi történetek felelevenítése a jelenben is új perspektívákat teremthet.

Lényegében minden informatikai és online eszköz hozzájárulhat a digitális történetmesélés sikeréhez, de néhány könnyen használható eszköz különösen alkalmas az egyes elemek kidolgozására:

  • Audacity – ingyenes hangszerkesztő és hangrögzítő alkalmazás, Windows, Mac OS X, Linux és több más operációs rendszer alá: http://audacity.sourceforge.net/
  • Google Maps – a Google által támogatott térképalkalmazás: https://maps.google.com/
  • Microsoft Photo Story – a felhasználók az ingyenes alkalmazás segítségével fotóikból vizuális történeteket tudnak felépíteni: http://www.microsoft.com/en-us/download/details.aspx?id=11132
  • Mixbook – ingyenes, online alkalmazás kreatív fényképalbumok és kalendáriumok összeállítására: http://www.mixbook.com
  • VoiceThread – kollaboratív, multimédia alapú slide show, amely képeket, dokumetumokat és videókat is tartalmaz, és élőhanggal, szöveggel, audioanyagokkal, file-ok feltöltésével vagy videókkal „kommentezhető”: http://voicethread.com
  • Windows Live Movie Maker – a Microsoft Windows Live környezetének videókészítő és videószerkesztő alkalmazása: http://download.live.com/moviemaker
  • Wordle – játékos eszköz „szófelhők” generálására: http://www.wordle.net/
  • A sor szinte a végtelenségig folytatható.